Először is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, azért a pár hétért, amit kihagytam misztikus naplómból. Beteg voltam. Ilyen egyszerű menti ki magát Havas Henrik. Én még beteg sem lehetek, legalábbis publikusan, mert akkor, a környezetemben lévőket juttatnám előnyhöz. Ha meg azt mondom, nem voltam itthon, forgattam, szellemi párbajt vívtam Szili Katalinnal, vagy az amerikai vízumkérelmemet intéztem, megint kilóg a lóláb. Így, fájdalom, de be kell érnetek ennyivel:

"Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sohase láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, még mielőtt egy szót is váltottunk volna."

Fjodor Mihaljovics Dosztojevszkij (1821-1881) orosz regényíró, elbeszélő

Mind a mai napig nem hagy nyugodni egy gondolat, pedig a gyökerei, sok-sok* év távlatából táplálkoznak. Vizsgaidőszak, talán harmadév vége lehetett, de erre már nem mernék megesküdni. Helyszín, egy metrómegálló. Megláttam valakit. Olyan gyönyörűt, tökéleteset, még addig és azóta sem, soha-soha! Földbegyökerezett lábakkal, csak álltam és olyat éreztem… - engedjetek meg nekem egy szóbotlást; „amilyet még sose nem”. Csak álltam, bámultam és közben olyan melegség járta át a hasamat, hogy az már három egymásra tett villanypárna becsületére is válhatna, minden szuggesztív PR-kampány nélkül. Egy pillanatra lehunytam a szemem és átadtam magam a pillanatnak. Mire magamhoz tértem, már csak az ajtók csapódását követő, távolodó metrószerelvények egyre halkuló morajának intimitása vett körül. Aztán, mintha egy áramszünetből, hirtelen magához tért élő rádióadás zsivaja, éledezni kezdett körülöttem a világ. Persze addigi életem egyik meghatározó pillanatának értelmi szerzőjét, már sehol sem láttam. Egész napomat ébren álmodtam át és a reggeli ébredésem után is valaki más nézett vissza rám fogmosás alatt a fürdőszobám mosolygós tükréből. Másnap egy órával hamarabb, már ott szobroztam a metrómegállóban, különböző jópofa szövegeket latolgatva, arra az esetre ha… Ha mégsem, abba bele sem mertem gondolni…
Éreztél már olyat álmodban, hogy ott állsz a vonatsíneken, tudod, látod a közeledő, zakatolva dübörgő végzetedet és nem bírsz elrugaszkodni? Nekem a valóságban is volt szerencsém mindezt átélni. "Maga a tökély" jött, röpke flört ízű mosollyal a szája sarkán, még egy hosszú éveken keresztül visszaköszönő "helló-t" is mondott, majd beszállt egy hozzá közel eső fülkébe. - Figyelem, az ajtók záródnak végszóra, örökre kilépett az életemből. Csak néztük egymást, amíg az alagút sötétsége el nem vágta életem talán "legboldogabb?" filmkockáját. Soha nem láttam többé. Mindmáig, nem is meséltem erről senkinek. Évekig reménykedtem, hátha még is… De nem. Talán most!? Mert a remény hal meg utoljára, állítja a közhely. Ha ezt az írásomat véletlenül, pont "Ő" olvasná,… Hát…? Nem vagyok benne biztos, hogy heurisztikus**rohamot kapnék. És még mielőtt félnótásnak titulálnátok, csak még egy, de egyben záró gondolat. Találkoztam valakivel***!



- ragadjátok meg a pillanatot, mert a sors makacs és az elmulasztott
pillanat sosem tér vissza

*  Kettő is lehet sok, pláne ha  fájós fogakról van szó és 200 is lehet kevés főképp, ha forintról beszélünk (mindezt azok kedvéért akik számolgatásra adnák a fejüket, korom meghatározása érdekében)
„Serbán Marcell” Média vállalkozó, és egy nagyon derék ember fia, kinek anyja a legcsodálatosabb teremtés a földön

** A sziciliai Szirakuza városában született és élt, itt is halt meg. Egy csillagász fia volt. Egy ideig Alexandriában tartózkodott, ahol barátságot kötött ERATOSZTHENÉSZ-szel és két másik matematikussal. Velük levelezésben maradt és felfedezéseit mindig közölte velük. A hidrosztatika első törvényére a városi közfürdőben jött rá. Ennek annyira megörült, hogy meztelenül kiszaladt az utcára és azt kiabálta, hogy "Heuréka, heuréka!" (Megtaláltam, megtaláltam!) Innen ered a felfedeztetéses tanítási módszer heurisztika neve.

 Arkhimédész (Kr. e. 287—212): görög matematikus, fizikus, mérnök.

*** Te kis kíváncsi !!!