Végállomás az Édenkert


/Jean és Edith elnyúltan ülnek, unottak. Beszélgetnek, de látszik, hogy már egymást is nagyon unják, és beszélgetni sincs túl nagy kedvük/

Jean: Ön szerint mikor fog befutni egy újabb próbálkozó?

Edith: Nem tudom barátom, de ott tartok, hogy már nem is érdekel.

Jean: Amúgy sem bírják sokáig...

Edith: Lehet, hogy ők járnak jobban. Inkább a pokol, mintsem velünk együtt lenni hosszabb ideig. Ezt mondta az utolsó, nem ?

Jean: Igen, ezt mondta...nem volt túl kedves.

Edith: Még mindig úgy gondolod, hogy itt a helyünk?

Jean: Már nem vagyok benne olyan biztos.

/ Belép Zoé...kicsit vár/

Zoé: Sziasztok! Ez az Édenkert Járat?

/ a többiek unottan bólintanak egyet/

Zoé: Szuper, akkor megyünk az Édenkertbe!

/Edith odasúgja Jean-nak/

Edith: Megint egy fél idióta,

/Jean Edithnek/

Jean: Attól tartok.

/Jean Zoé felé/

Jean: Üdvözlünk!

Zoe: Hali! /Edith felé/ Szabad ez a hely?

Edith: Persze!

Zoé: Zoé vagyok. Titeket hogy hívnak?

Edith: Edith vagyok. / Kicsit gorombán/

Jean: Engem Jean-nak hívnak.

Zoé: Öhm...Mióta vártok együtt?

Jean: Elég hosszú ideje!

Zoe: Vágom.
/ a többiek nem igazán értik ezt a kifejezést, ezért értetlenül néznek egymásra, és szeletelnek valamit a levegőben XD/

Edith: Ha nem túl indiszkrét kérdés... Hogy haltál meg?

Zoé: Hát... azt hiszem elütött egy vonat, de lehet hogy busz volt vagy villamos... nem emlékszem. De az aznapi bulira valamennyire igen és nagyon jó volt.Tudjátok, vizipipa, pia, zene és a lehető legjobb társaság. És ti?

Jean: A Képzelt beteget játszottuk. Hirtelen valami szúró fájdalmat éreztem itt, a hasamnál. A nézők először azt hihették, a darab része, de... nem az volt. Hazavittek, és pár órán belül meghaltam.

Edith: 1963-ban, októberben volt az utolsó turném. Sorozatos rosszulléteim voltak, ezért a barátaim kórházba vittek, ahol rákot állapítottak meg, és közölték, hogy csak néhány napom van hátra. /keserűen felnevet/ Igazuk volt. Október 10-én meghaltam.

Zoé: Ez kemény.

Jean: Lehet, bár azt az előadást azóta sem felejtették el. /nevet/

Edith: Sem az én „öngyilkos turnémat” /együtt nevet Jean-nal/

Zoé: Aha... Szerintem rám nem sokan fognak emlékezni, de örülök neki, hogy boldogok vagytok.

Edith: Már hogy lehetnénk boldogok. Halottak vagyunk és 40 év alatt sem sikerült eljutnunk az Edenkertbe. / idegesen és gúnyosan/

Jean: „Hosszú esztendőket, nagy távolságokat fogunk bejárni. Közben zenéről, imádságról, színházról elmélkedünk.”

/Edith forgatja a szemét, Zoé helyesel/

Edith: Szerintetek milyen? Mármint az Édenkert?

Jean: Nagyon sok színház van, és mind jó. És harmóniában élnek az emberek a természettel, nincsenek háborúk, és ami a legfontosabb nincsenek ostoba emberek.

Edith: Szerintem soha nem kel fel a nap, mindig éjszaka van. És minden utcában van egy bár, egy klub vagy bármi, és az egész élet egy óriási buli.

Zoé: Ebben lehet valami, de szerintem azért vannak nappalok, valamikor ki kell pihenni a partit. De mindig szól a zene, és mindenki a kedvenc zenéjét hallja, és minden színes, és ingyen van a cigi és a pia.

Edith: Ohh, ez jó ötlet... hogy én mért nem gondoltam rá.

/ Zoé vállrándítás/

Jean: Nem tudom, de ha megnyugtat én sem gondoltam rá... és jéé még most sem gondolom, hogy ilyen lesz.

Edith: Ne rontsd el a szórakozásunkat!

Zoé: Amúgy meg lehet, hogy ráérünk még ezen agyalni. Mivel 1 hónapja várok veletek és még mindig nem vagyunk ott.

Edith: Cicám...1 éve vagy velünk.

Jean: Nyugi, én már több mint 300 éve akarok odaérni, és még mindig itt vagyok.

Edith: Én meg pontosan 47 éve, bár a 300 után ez nem tűnik olyan soknak.

Zoé: És ettől kéne megnyugodnom!!!

/Bólintanak/

Zoé: Szóval fogjam be...

/Bólintanak/

Zoé: Oké

/ vár egy kicsit/

Zoé: Te jó ég! Több 1 éve nem ettem. Van nálatok valami kaja?

Jean: Hát, ha jól emlékszem van itt valahol egy alma.

/ Edith és Zoé hátrál/

Jean: Most meg mi a baj?

Edith: Azt akarod, hogy száműzzenek az Édenkertből?

Edith és Zoe: Kígyó...

Jean: Hát...nem...én

Zoe: Mindegy. Nem is vagyok éhes.

Edith: Képzeld, én tudom miért nem?

Zoé: Tényleg? Miért?

Edith: Mert halott vagy!

Zoé: Ja... Tényleg.

/ A többiek forgatják a szemüket/

Zoé: Csináltatok valami olyat életetekben, amit mások nem néztek jó szemmel? Csak mert így elnézve titeket... nem úgy tűnik.

Jean: Megírtam a Tartuffe-öt. Nem tetszett a népeknek, mert egy kissé... egyházellenes, ők meg szűklátókörűek voltak.../magában nevet/Így hát nem is kaptam meg az utolsó kenetet, mert...

Zoé: Utolsó mit?

Jean: Kenetet. /szótagolja, Zoé úgy tesz, mintha értené...pedig nem/ A lényeg, hogy nem kaptam meg. Jött az első pap, aki nem vállalta el, aztán a második sem, a harmadik meg már nem ért oda időben, mert...mire odaért, már meghaltam.

Zoé: És megérte? Mármint a darab? Megérte megírni és előadni?

Jean: Igen... Az a legnagyobb művem.

Edith: /vár egy kicsit/ 17 éves voltam, amikor megszületett az első kisbabám. Az apja 18 volt. A lányom 2 éves korában meghalt agyhártyagyulladásban. Aztán... 47 évesen hozzámentem egy 27 éves görög származású hapsihoz, akivel aztán többször felléptem. Húúúú ezt óriási hibának tartották. Hát ennyi.

Zoé: De gondolom ez is megérte.

Edith: /bólint/ És te csináltál valami hasonlót.

Zoé: Hasonlót nem. De ha az elég, a piercingemet sem engedték meg, a vizipipát se, a füvezést se, meg hát az se tetszett az ősöknek, hogy nem akartam „hétköznapi” lenni. És... gyakorlatilag öngyilkos lettem, jó nem szándékosan, de végülis az én hibám volt.

Jean: Aúú

Zoé: Jah, de nyugi, jól vagyok... minden oké...

/Csönd...Csönd...Csönd...kezd kínossá válni...Csönd...Csönd...Már szinte fáj a csönd/

Edith: Jaj... csináljunk már valamit.

Zoé: Beugrózzunk!

Edith és Jean: Mit?

Zoé: Tudjátok... stopposjáték, zsebszöveg... / értetlenül néznek/ Nem?! Akkor hagyjuk... Nem mondtam semmit.

Jean: Okkkkéé... Akkor mi legyen.

Zoé: /Elkeseredetten/ Csöndkirály

Edith: Rendben /rávágja/

Jean: Jó. Akkor 1-2-3

Zoé: /halkan maga elé/ IDIÓTÁK

/ fényt le/

Zoé: Szerintetek odaérünk valaha is?

/a többiek rázzák a fejüket/

/ bejön a 4. szereplő/

Anonymus: Király... megyünk az Édenkertbe!!!

/mindenki Anonymuson kívül elégedetlen hangot ad ki/

Jean: Nem emlékeztet valakire? /Zoénak/

Zoe: Tegyél meg valamit, fogd be!

Anonymus: Mióta vagytok így együtt?

Edith, Jean, Zoé: /egyszerre...elégedettlen hang után.../: Ennek már soha nem lesz vége?! /Anonymus nem figyel rájuk, mert éppen boldog./

Jean: Ez maga a pokol.
/ Edith, Jean és Zoé összenéznek, rájönnek, hogy ténleg pokolra jutottak/
/fényt le/




Vége

Egy kis magyarázat:
Az egész lényege, hogy sohasem jutnak el az Édenkertbe, és tulajdonképpen számukra ez az állapot jelenti a pokolt. Kb ez a lényege tömören.