Tegnap este Marci barátom elcsábított a Creol bárba hát nem volt túl sok kedvem az egészhez de mondom menjünk. Aztán odafele piáltunk egy kicsit persze. Majd találkoztunk a bejáratnál Koczka Mátéval:) Hát ő egy iszonyatosan jó fej emberke. Tök jót dumálgattunk, csináltunk közös képet is:
Itatott minket rendesen, de ő nem ihatott amit nagyon sajnáltam mert szívesen koccintottam volna vele. Aztán Marci barátom kicsit sokat ivott vagy többet a kelleténél és eltűnt. A telefonban csak annyit mondott hogy megy a bnőjéhez. Na hát kellőképpen megharagudtam rá és mondtam hogy jöjjön vissza mert ő hívott. Erre a válasz: húsz perc és érted megyünk. Na ekkor már tudtam hogy nem fog jönni:) Na mindegy hamár ott voltam próbáltam élvezni az estét. Divatbemutató is volt, a fodrászok nagyon ügyesek voltak hát gondoltam megnézem mit lehet kihozni az én hajamból. Nagyon jó kis hajat csinált a srác nagyon ügyes. A különbség látható:
Aztán hazafele sétáltunk a társaság megmaradt részével, majd ők mentek tovább én pedig haza. Az éjszakai busz megállójában volt egy nagyon aranyos és szép lány de hát nem vagyok az az ismerkedős fajta ezért nem mentem oda. Aztán egy másik hölgy kapcsán még is beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült hogy ő is békási így hazáig beszélgettünk majd hazakísértem:) Elcsattant egy csók is a végén. DE a legdurvább hogy kérdeztem hogy szerinte hány éves vagyok azt mondta 22. Mondom eddig jó:) Erre hogy miért mikor születtem? mondom 88. Ő pedig kiegészítette egy tippel ami Július 25 volt. Na hát itt leesett az állam és miután elmondtam h igen tényleg akkor születtem neki is:) Telibetrafálta. Ma este elvileg találkozunk és megyünk sétálni.
Szóval így összefoglalva nagyon jó kis buli volt.