Ez nem közhely. Igen, ragyog. Főleg annak, aki járt már az Iseo-tavon és környékén Olaszországban. És milyen jó, hogy ezt a napfényt hazahozhatja. Hozza is haza! Csodálatos a kis sziget a tó közepén. Mi ez? - kérdezi az ember önmagától és önmagában. De hangosan is megkérdezheti. Azt fogja hallani: ez maga a csoda, vagy inkább mese. Ilyen szépet tényleg nem minden nap lát az ember. És vannak, akik ott laknak a kis mesében, csodában télen, nyáron. Kik ők? A csinos olasz lányok és idősödő olasz halász bácsikák, akik halászhálóikat foldozgatják és figyelik a suhancokat, akik robogón elhaladnak, odalökve egy 'csáót'. Szép.... Csoda szép.....MESE szép! Hát itt van most bennem is ez a csoda, elhoztam a szívemben haza, ide a hűs őszi hétköznapokba. Milyen szép is! Valami újjászületik bennem, amikor ezt a képet felelevenítem. Gyönyörű, hogy az embernek vannak emlékei. Azok a pici fiókok az agyunkban, de jó, hogy sose tud megtelni és nem kell kiüríteni, mint valami lomtárat. Ez egy feneketlan doboz. Ami csak miattunk és magunk számára telik meg, és töltődik tovább. Nem szabad a szép dolgok mellett elmenni. Ülj le, nézz, láss, szippantsd be a levegőt, add át magad a csodának. Remélj! Remélj remélni! Hallgasd a lüktetést a véredben, a testedben. Élsz és figyelsz magadra. Csoda, nemde? Még el is húzod a szádat és behunyod a szemed. Nem kell messzire menni, csak a lelked és szíved mélyére. Még repülőjegy sem kell.
Persze vissza fogok menni, majd egy háromnegyed év múlva. Tudom, te is velem jönnél.
Várlak.....