Minden évben eljön az az időszak, amikor szívem szerint kiugranék az ablakon (vagy hogy kevésbé brutális példával éljek, bebújnék a takaróm alá és nem jönnék ki, míg le nem zajlik a rettenet), sajnos ez idén sincs másképp.

Ha eltekintek az alapvető karácsony-ellenes érveimtől, akkor sem túl rózsás az összkép. Tegyük fel, hogy élve kikerültem a Westend embertömegéből, mindenkinek megvettem a lehető legideálisabb ajándékot, megpuhult a mézeskalács, nem ment tűlevél a körmöm alá, nem törtem össze egy karácsonyfa díszt sem, mindenki őszintén örül az ajándékának, mindenki felhőtlenül boldog, mindenki szeret mindenkit, minden tökéletes, minden minden... Tehát legyen ez az utópisztikus helyzet adott: love-joy-happiness hegyek - elvileg.

Gyakorlatilag miután elcsendesedik a családi vacsora, miután kibontod az előre egyeztetett, ámbár nagyon hasznos ajándékaidat, miután elkortyolod az utolsó pohár forralt bort és elnyomod az utolsó szál cigarettát, magadra maradsz. Az idősebbek alszanak, a testvéreid már rég leléptek, a barátok-barátnők éjféli misén vannak (ahova Te elvből nem teszed be a lábad).

Te pedig nézel ki a fejedből és rádöbbensz, hogy tulajdonképpen mennyire, de mennyire egyedül érzed magad... és ilyenkor, a sogenannte "szeretet ünnepén" elkezded utálni a világot és magad. Az előbbit azért, hogy hogy lehet mindenki más ennyire förtelmesen boldog, és miért pont Te vagy az egyetlen ember akivel kiszúrtak. Az utóbbit - magadat - pedig azért, mert tudod, hogy életed csakis a Te kezedben van és ahelyett, hogy változtatnál rajta, csak sajnáltatod magad, mint valami hülye. :)

Tehát félre az önsajnálattal, és elő a pozitív gondolkodással, hiszen egy új év kezdete tökéletes alkalom változtatni az idejétmúlt, negatív dolgokon! :)