nem régiben rádöbbentem arra, hogy többet ér bárminél, amikor látod a másik arcán az örömöt, a boldogságot, hogy nevet, és ezt neked köszönheti. arra, hogy milyen boldogsággal tölthet el még engem is, ha valakinek örömet szerezhetek. sokkal többet jelent bárminél, és ezt sokáig nem tudtam megérteni, mert ebben a rohanó világban, amiben élünk mindenkinek önmaga a legfontosabb, hogy kielégítse mindennapi vágyait, és már nem törődnek a másikkal, hiszen, arra nincsen idejük. de valljuk be, hogy nem lehetünk önzőek. kaptunk egy életet, hogy ezeket az éveket, míg itt vagyunk, leéljük boldogságban. igen, éveket kaptunk, ami bár rohadt kevés, de rólunk szól. mindennap, a holnap, a holnapután, és a következő év is. miért félünk, hogy valakinek adjunk ezekből néhány napot, vagy pár percet? nem, azt az időt nem dobjuk ki az ablakon, nem vesztegetjük el, egyszerűen csak magunkat formáljuk vele, nem csak azoknak az embereknek teszünk jót, hanem magunknak is. a lelkünknek is. mint egy kisgyerek, amikor sír, és nem érti a világ dolgait, de te megfogod a kezét, odaadod neki a legkedvesebb játékát, vagy egyszerűen csak jókedvre deríted, ő pedig mosolyog. a kisgyerekek csodálatosak, sokkal okosabbak, mint a felnőttek. nem törődnek vele, hogy már megint ki ásott kinek alá, vagy ki veszített megint egy csomó pénzt a tőzsdén, ők sokkal boldogabbak, mint mi; mert még semmi problémájuk nincs, ők csak... álomvilágban élnek. oh, bár én is kicsi lennék még, és nem ezek a dolgok járnának a fejemben, bár nem tudnék semmit a világról, bárcsak olyan ártatlan lehetnék, mint, amilyen már nagyon régen voltam.

de visszatérve, ahhoz, amiről írtam, néha sokkal többet számít, hogy mekkora áldozatot tudsz hozni a másikért. van, hogy a másikat előrébb kell helyezni, mint saját magadat. meg fog majd térülni meglátod, csak a jót várhatod, majd, ha jót teszel. mert megérdemlik, hogy adj nekik valamit önmagadból! mert te is rengeteget érsz! mindenki! ők is! mind fontosak vagyunk. nagyon fontosak.

és... tudjátok mit? tévedtem! nem nehéz az élet, könnyű. könnyű, csak mi látjuk olyan bonyolultnak. túl reagálják az emberek a dolgokat, megnehezítik az életüket, felesleges fájdalmakat szereznek önmaguknak, ahelyett, hogy túllépnének rajtuk, hogy az igazi értékekkel törődnének. azzal a sok jóval, amellyel mindennap szembesülnek, csak nem hajlandóak kinyitni a szemüket, hogy észrevegyék őket. a felesleges fájdalmak, a felesleges viták, a bosszúállások, a beszólogatások, a lenézések, ezeken túl kell lépni, mert magukba szippantanak, felgyülemlenek bennünk, és nem engednek el. ha nehéz is, de meg kell próbálni, mert ott van az út, csak el kell rajta indulni. választani mindig lehet, választani muszály, minden rajtunk múlik. ha pedig egyedül nem megy? mindig van egy társ, mindig kell valaki, akihez fordulhatsz, akinek a nevét belesuttoghatod a sötétbe, tudva, hogy nem vagy egyedül, az, aki segít, aki felvidít, aki örömet szerez, akinek te szerzel örömet!!