milyen érdekesek az emberi kapcsolatok. nem is érdekesek, különlegesek. el nem tudjuk képzelni, hányan élünk e világban. amiről pedig leszerettem volna írni az, az, hogy földi létünk során vajon ebből a rengeteg emberből mi mennyivel találkozunk? nem, nem is, hogy találkozunk, hanem, hogy akiket megismerünk! oly kevés, nagyon kevés. vannak, akiknek éveket adunk, majd elbúcsúzunk, és soha többé nem látjuk egymást, átadjuk helyét egy új embernek. akad egy új munkahely, új munkatársak, s megint új munkahely, napok, hónapok, évek, iskola, középiskola, egy osztály, tanárok, de mindig elválunk tőlük. ellenségek, akiket szívből utálunk, ám egyszer ők is eltűnnek, s jön helyettük más, akit még jobban gyűlölhetünk. viszont sok olyan is van ezek az emberek között, akikről azt hisszük, hogy sohase hagynak el minket, vagy mi őket; hogy mindig velük leszünk, és amikor a búcsúzás mégis megtörténik, akkor jövünk rá, néha, mennyire tudnak hiányozni, és milyen fontos szerepet töltöttek be az életünkben.



én is búcsúzom most tehát egy olyan embertől, akit egy évvel ezelőtt ismertem meg, és, akinek van mit köszönnöm. talán még látjuk egymást, talán nem, de ez már nem is számít.



köszönöm, hogy megismerhettem!