Miért mindig annak okozzuk a legnagyobb fájdalmat, aki a legtöbbet jelenti számunkra? Akinek egy szomorú pillantásába képesek lennénk belehalni, mégis mi tesszük szomorúvá!

Olyan helyzetek mindig adódnak, melyek fájdalmasak. De ezek melé, melyeket maga az élet ad, mi is letesszük a saját kis csomagunkat a legnagyobb fájdalmat okozva ezzel. S még saját magunknak is. Hisz melyik érző ember tud azzal a gondolattal boldogan létezni, hogy egy szerettét megbántotta?

Elég bánatos tekintetébe nézni, s máris könny csorog a szívünkből. Sokszor cselekszünk elhamarkodottan, nem törődve a következményekkel, s a végkimenetellel. Csak tesszük, amit tennünk kell. És későn jövünk rá, hogy értelmetlen volt a tettünk, s hogy a helyzet csak rosszabb lett. Vagy csak néha észre sem vesszük, de nem törődünk mások érzéseivel. Hogy úgy érezzük az a legjobb mindenkinek, pedig senkinek sem az.

Hibázunk, hisz emberek vagyunk. De mégis jobban fáj, ha magunkban csalódunk, mint valaki másban. Mert lyan személynek okoztunk fájdalmat, akit magunknál is többre becsülünk.