|
2 hónapja. Két hónapja annak a bizonyos estének. Már el is felejtettem azt a sznob srácot. Az én drágalátos barátnőm otthon maradt én pedig elköltöztem, hiszen eljött a szeptember, amikor megváltozott minden..
Első nap. Egyetem. Már jártam előtte fősulira, szóval nem okozott túl nagy újdonságot ami ott várt, hiszen már van egy fősulin szerzett papírom. De ez most új város. Új élet.
Igazából valahogy már nem volt meg az a lelkesedés, ami két éve az első napon. Bementünk a tájékoztató napra, ahol persze hogy én voltam az utolsó aki megérkezett.. A nő aki tartotta az eligazítást odamutatott egy asztalhoz, hogy ott még van hely.. Nem hittem a szememnek, hogy ki mellett van szabad hely..
- Ezt nem hiszem el. Oli.
- Szia Maxim. – köszöntem a lehető legridegebben, a legnagyobb közönnyel.
- Nagyobb lelkesedést vártam.
Aztán abbahagytuk a beszélgetést. Vagyis nem figyeltem rá.
- Tudod én csak azért vagyok itt, mert apám azt mondta hogy elveszi a Porsche-t, ha nem lesz diplomám.. Tudod már két éve felvettek, csak halasztottam. – elővette a zsebéből a slusszkulcsot, és lerakta az asztalra. Mind a 100 ember a
teremben erre a mozdulatra és persze a kulcs zörgésére kapta fel a fejét. Ők tudták, hogy ki ez a srác. Én még nem.. Elkezdtek suttogni.
A lányok vihogtak..
- Köszönöm az információt, most már ezt is tudom. – a cinizmus még szintén ott volt a hangomban..
- Neked tényleg ilyen szörnyű a modorod?
- Tudod nem szörnyű, csak másért vagyunk itt. Én megdolgozom azért, hogy itt legyek, figyelni szeretnék. Nekem ez az egyetlen lehetőség, te meg egy kocsi miatt vagy itt. És amúgy sem kötelességem jópofizni veled.
- Hölgyem befejeznék a beszélgetést? Nem elég, hogy késett, folyamatosan szórakoztatja a fiatalembert. Bírják ki a flörtölést a szünetig. Megengedik hogy folytassam? - szólt a tájékoztatót tartó nő.
- .. még hogy szórakoztatom… - mondtam gúnyosan..
- Igazából ha így viselkedsz, csak mégjobban tetszel.. Örülök hogy itt vagy, legalább nem leszek egyedül – súgta a fülembe..
- Ácsiácsi. Honnan gondolod, hogy én veled fogok lógni?
- Háát.. figyelj.. Nézz körül. A csajok folyamatosan rólam sugdolóznak mióta bejöttem. Tudják ki vagyok. Kellek nekik. Mindent megtennének azért, hogy szóba álljak velük. De engem nem érdekelnek. Én azért tennék meg mindent, hogy velem lógj.
- Ez őket minősíti.. Amúgy meg ki vagy? Az amit a szüleid elértek. Majd ha többet teszel le az asztalra, akkor leszel valaki a szememben.
Bosszantottam őt. De nem adta fel. Meglepődtem. A tájékoztató után otthagytam. Csörög a telefon, Lia.
- Szia!:) Na milyen volt az első napod?
- Nevetni fogsz. Maxim szaktársam.
- Tudom. Kérdezett rólad. Tetszel neki. Bár 100%, hogy csak egy estére kellesz neki, mint ahogy én is annak idején...
- Többet nem is néztem ki belőle.. Amúgy mizujs? ...
Valahol fájt amit mondott. Vagyis. Ahogy mondta. Ekkor éreztem először, hogy lehet hogy érzek Maxi iránt valamit, és hogy ennek nem lesz jó vége.. Hiszen ő rosszfiú..
|