Vérfagyasztó eset rázta meg a Tulcea megyei Slava Rusă település lakóit: egy 32 éves férfi felakasztotta két és fél éves kislányát, majd SMS-ben értesítette feleségét tettéről, és öngyilkos lett. Laurenţiu Mladinţov pár órával kislánya megölése után végzett önmagával, de előtte gondoskodott arról, hogy a Spanyolországban dolgozó édesanya tudjon a rémtettről.
A nyomozók szerint a férj csütörtök este egyedül gyilkolta meg a kicsit. Apa és lánya holttestére a nagymama talált rá, aki látogatóba ment. A férfi búcsúlevelet is hagyott, amelyben a következő állt: "Szenvedj te is, ahogy mi is szenvedtünk utánad".
Laurenţiu Mladinţov rokonai elmondták, a férfi az utóbbi időben nagyon zaklatott volt, azt hitte, hogy feleségének szeretője van Spanyolországban, és így akarta megbosszulni.
A sors fintora, hogy a 22 éves anya, Crina Mladinţov nem tudott megjelenni a vasárnap lezajlott temetésen. Egyesek szerint anyagi okokból, mások úgy gondolják, a megrázkódtatás miatt.
manna.ro/crimetime.ro/click