Szexuális erőszakot kísérelt meg csütörtök reggel egy 35 éves férfi Brassó központjában, aki egy 23 éves banki alkalmazottat akart a magáénak tudni. A nő reggel kilenc óra előtt öt perccel éppen munkahelyére tartott, amikor a férfi egészen a bank bejáratához követte, ahol az áldozat dolgozott.
Mielőtt beléphetett volna az épületbe, a férfi megpróbálta a nőt erőszakkal megcsókolni. Mivel az ellenkezett, arcul ütötte. A férfi ekkor vette elő péniszét a nadrágjából. Azt mondta a áldozatának, ha megfogja a szerszámát, békén hagyja. Az agresszor végül hoppon maradt, mert mielőtt bármit is kaphatott volna, az egyre több járókelő miatt kénytelen volt elszaladni.
A nő azonnal értesítette a rendőrséget, a férfit pedig már másnap el is kapták. 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték szexuális erőszak és perverzió miatt. A férfit nem először helyezik vád alá, 2006-ban már elítélték rablás miatt. 2010. december 14-én szabadult.
manna.ro/click