A 7végét gyönyörü környezetben töltöttük a Börzsönyben, egész pontosan kemencén. Pénteken Budapesten kétszer is rongyá áztam, de sebaj motorosok birják :) Útban a 2/A-n napsütéses idő fogadott, száraz aszfaltal, nosza kanyarvadásztam egyet amig le nem értem... Ekkor szembesültem hogy nem ártana ha lenne tv-m mert biza én voltam az egyetlen aki motorral érkezett a többiek mind autóval, ők hallgattak meteurológia jelentést. Nem gond, hátha tévednek. Szombat reggel szép napsütésre ébredünk, és el is megyünk kirándulni egyet(gyalog) a kisvasút vonalán, egy aranyos kis patak mellett. Jó hangulatú ebéd, tornyosuló felhők, majd elered az eső, és bizony nem áll meg. Semmi gond rendesen fel vagyunk tankolva, a hangulat kiváló. Estére kezd hideg lenni és az eső egyfolytában szakad. Hmm, menjünk át mindannyian a táborból egy baráthoz, mert a faházakban hideg volt tegnap éjjel. Jó ötlet. Átcuccolunk, majd eltervezzük hogy a jó meleg házban alszunk inkább, nem megyünk vissza az erdei táborba. Csak két társunk hajthatatlan, ők vágynak a szúnyoghálós faház romantikájára. Valahol megértem őket... Aztán hajnali kettőkor kelt a helyi barátom, azonnal ébredjek, mert baj van. A kis szelid patakocska dühöngő folyóvá változott és elzárta a külvilágtól a tábort -és benne két társunkat- meg az ott táborozó 30gyereket, no meg a motoromat. Azonnal öltözés, rohanás a helyszinre. Nem tudunk továbbmenni, pedig már nem vagyunk messze. A viz keresztbe folyik az aszfalton, derékig ér és a sodrása egy autót is elvisz. A tüzoltók és egyéb szervek már kint vannak szervezik a mentést. A gyerekeket és két társamat kimentik de a motorom ott van fogságban, a barátomék autójával egyetemben. Tehetetlenek vagyunk, nem tudunk mást tenni csak várni és imádkozni hogy az áradó megzabolázhatatlan vizfolyam ne vigye el a motorom és az autót, mert a tábor pár méterre van a vizáradattól. Másnap délután kimegyünk a helyszinre. Csodák-csodája apadt a vizátfolyás (a szüntelen esőzés ellenére) szintje és ereje, csak térd felettig ér a viz. Gondolkozás, majd megszületik a döntés: nem tudok itt tovább maradni, hisz ma reggelre be kell érnem a munkahelyemre. Némi gondolkozás után beinditom a motort, és neki a pataknak, lessz ami lesz. A viz a blokkig ér, egyenletes tempóban haladok, és sikerül átérnem... nem csúszott meg az első kerék, talpon maradtam! Győzelem! Most már haza jutottam de elálhatna az eső. Sajnálom az ott élő embereket, akiknek a házait mosta el az ár, és vagyunukat munkájukat tette tönkre... Azthiszem ez a túra is emlékezetes marad, ahogy a tavalyi is, mikor a váci kórházban kötöttem ki. Akkor ugyanebbe a patakba zuhantam bele, fejjel lefelé, és összetörtem az arcom. Jövőre mi vár rám itt?