Mint első blogomba irtam az előző hétvégi motoros túra olyan jól sikerült, hogy ott kellett hagynom a vasat az árviz miatt. Dolgozó ember lévén hétköznap esélytelen volt hogy visszahozzam a motoromat ezért vasárnapra esett a kimenekitési akció időpontja. Tisztességes motoros lévén már minden bajom volt hogy 1hétig nélkülözni kellett a paripát, ezért szerfelett örültem hogy végre vasárnap van. Egy Ex-motorversenyző barátomat kértem meg hogy vigyen már le, mivel ő-mögé merek egyedül felülni! illetve tudtam, hogy egy kellemes kettőperás csapatásnak nem fog tudni ellenálni :) Nem is csalódtam barátomba, mert elválalta eme nemes küldetést, mármint hogy mentsük ki a motoromat Kemence fogságából. Délután kettő körül elindultunk. A kezdeti mosoly hamar lehervadt az arcomról mikor is szembesültem ama ténnyel hogy bizony most akasztják a hóhért, mert nem elég hogy nem tudok egy értelmes üléspoziciót felvenni de még baromi fárasztó is a kezemmel tartani magamat. Tényleg ennyire kényelmetlen lenne hátul egy sportmotoron? Kezdem tisztelni az eddigi hölgy utasaimat. A legeslegroszabb h nem látok ki a haver feje mögül igy a kocsik közt cikázva már szinte halálfélelmem van. Csak érjünk ki a városból. Kiértünk, de áhhh itt se jobb. A szembejövő kocsik szele úgy megcsap néha, az ütő is megáll bennem. Érdekes de eme jelenségre pilotaként nemigen figyeltem fel. No mindegy lassan kiérünk az erős forgalmú váci térségből és jönnek a klassz kis kanyarok, amire úgy vártunk. Jajj, na de kérem mi történik, mindjárt elborulunk. Rá kellett döbbenem ez lesz az utazás leghúzósabb élménye. Hátul utasként teljesen tehetetlen vagyok, a már jól begyakorolt szögpoziciók a hátsó ülésen fabatkát se érnek, újból kénytelen leszek rábizni magamat a barátomra, és közben sürün szidom magamat azért az elfuserált öteltért. Persze havernak se kell szomszédba mennie egy kis szivatásért, teljesen lapra fekteti a gépet mintha csak a versenypályán lennénk érzem a hátsú gumi meg-megcsúszik pöcc határon megyünk. Hüü, csak száljak le mit fog ezért kapni. További részletekkel nem untatnám a nagyérdemüt, odaértünk épségben és kiszabaditottuk az én Drága Hondámat. Elindultunk visszafelé. A sok kanyar anyira elcsábitott minket észre se vettük hogy majdnem letoltunk egy rendőrautót az egyik kanyariv végén, úgyhogy gyorsan nyomtunk egy satuféket visszafordultunk és mentünk még egy kört inkább biztos ami biztos :) Kellemesen elfáradva értünk haza, ahol örömmel konstatáltuk hogy biza mindenhol leszakadt az ég csak ott nem esett ahol voltunk. Többet én se fogok a hátsó ülésre ülni, de jó lecke volt azért hogy az elkövetkezendőkben mégjobban figyeljek az utasaimra...