Jellemző a mai pasikra, hogy hamar feladják itthon, és kimennek. Külföldre. Merthogy ott hűdejó lesz minden. Aha. Aztán koppanak.

Elteleik egy hét.. Két hét.. Három hét.. Beilleszkedtek, de valami hiányzik. Egy társ. Rohadtul egyedül vannak.
Lassan rájönnek, hogy idejük sem lenne rá - sok a munka-, másik dolog pedig , hogy külföldön senki sem kíváncsi rájuk.
Így ők sem lesznek senkire sem kíváncsiak.
Hát ez van, gondolhatnánk. Mit tudunk ezzel csinálni.
A pénz nekik kell, biztos alapot akarnak felépíteni, amit már csak a határon kell áthelyezni pár év múlva. Hát igen. Csak egy a baj.
A boldogság legnagyobb gátja a határ által okozott elzárkózás lesz majd.

Hiszen ha rájuk nem kíváncsiak, ők sem lesznek senkire. Nem lesz senkijük, nem lehet őket 'kibontani'..
Ezt az életet szánták maguknak?
Nem tudom. De egy dologban biztos vagyok. Vannak határok. Hogy kitartunk-e mellettük..? Az már egy másik kérdés.