Tegnap csodás élmény részese lehettem, a Pataky Művelődési Központban este 19.00 órakor lépett fel a Con-fusion táncegyüttes, akik remek műsorral örvendeztették meg a közönséget.
A társulat fiatal táncosokból áll, és az a lelkesedés, őszinteség, ami az egész este hangulatából áradt, nagyon ritka a hazai színpadokon. Ezek a fiatalok olyan alázattal, olyan örömmel állnak hozzá választott művészetükhöz, amivel nem sokszor találkozni. Az ír táncelemeken kívül jazzbalettes, magyar néptáncos lépésekkel is találkozhatott a néző, mindezt összevegyítve olyan lendülettel, amely szinte a ház oldalát is kivitte.
Ha szeretitek a fiatalos lendületet, a szívből jövő produkciókat és a vad táncok lendületét, mindenképpen próbáljátok őket elcsípni. Itt meg az egyik dal a show-ból :)