A macskák nyomorult egoista dögök.
Éppen ezzel biztosítják, hogy legalább néha úgy érezze az ember, valaki észrevette.

Akárhova mész ugyanis, az utcákban csámborgó nyikorgó jószágok biztos, hogy előbb fognak rólad bármiféleképpen tudomást venni, mint bármelyik ember.
Lesz, amelyik óriási tányérszemeket meresztve fogja magát, és elspurizik, mert mi mást akarnál, te galád, mint alaposan meggyömöckölni? (Ez persze nem áll azokra a szegény állatokra, akik félelemből futnak el az ember elől, rossz tapasztalataik miatt - vonatkozik azonban minden, a helyi öreg nénik által istápolt nyervogógépre, akik gyakran kövérebbek, mint a gazdival is rendelkező házimacskák.)
Aztán lehet, hogy némelyik odamegy hozzád, eldobja magát előtted és addig nem enged tovább, amíg meg nem vakargattad a hasát, milyen dolog ez, elmennél anélkül, hogy hódolnál előtte?
Megint mások pedig mélán rád pillantanak, és békésen horpasztanak tovább a kényelmes virágágyásban/ablakpárkányon/törött kukafedélben. Nocsak, emberízink a közelben... de kit érdekel, nem zavar sok vizet.

A macskák gonoszak és jó fejek. Kíméletlen csapást mérnek az elhidegült világról alkotott illúzióinkra azzal, hogy tudomást vesznek rólunk.